Pages

Saturday 13 July 2013

Napi vélemény: ask.fm és a lájkok csapdája

Őszintén szólva én egy eléggé visszahúzódó lánynak gondolom magam, aki nehezen nyílik meg az emberek előtt… Talán pont ezért éreztem magam szerencsésnek 13 évesen, amikor az internet megnyitotta előttem kapuit, és az lehettem, aki csak akartam. Igaz, hogy sose hazudtam(legalábbis nem nagyot) magamról, vagy a koromról, de azt sem tagadhatom, hogy a világháló és azon belül az msn és a myVIP által biztosított távolságnak köszönhetően sokkal magabiztosabb voltam, mint élőben; majd az onnan merített önbizalom szépen lassan átterjedt a mindennapi életembe is(igaz, hogy azóta kb. ugyanazon a szinten stagnál…de azért próbálkozom ; D).
Szóval ott volt az internet, a távoli barátok, akiket csak a fehér képernyő sötét betűiben ismertem, és ott voltam én, aki bárki lehettem.


És most itt van az ask.fm. 20 éves vagyok, az internetes korszakomból már régen kinőttem, de azért nosztalgiából néha csendes megfigyelőként leesett állal figyelem, mit művelnek a gyerekek egymással az interneten. Nem vagyok felnőtt, de az alapján, amit látok, ők még kevésbé azok. A névtelenségbe burkolózva egyre több embernek nyílik ki a szája, mond olyan dolgokat, amiket amúgy sosem merne, bánt meg embereket a lájkokért, és én azon gondolkodom, hogy ilyenkor ki nyer, és mit. Mert a lájkok száma csak néhány óráig okoz örömöt, ilyenkor jön az eufória, és mivel az az érzés gyorsan elillan, újra át akarjuk élni, úgyhogy akit megfertőzött ez az ask.fm-facebook dolog, az nem fog tudni leállni. Közzétesz képeket csak a lájkokért, rosszakat ír emberekről, akiket mások sem szeretnek, mert az majd hozza a megosztásokat, a bólogatást, az új követőket… Eközben pedig néhány kislány/kisfiú párnájából már csavarni lehet a könnyeket, annyira át van itatva a sírástól, mert bár nem biztos, hogy az egész ellenük irányult, mégis ők azok, akiken ez az egész lecsapódik.
„Csúnya vagy.”
„Mekkora egy ri***nc vagy.”
És ezeknek a rokonai csak úgy árasztják el a tizenvalahány évesek falát, akik készséggel válaszolnak, hogy „Névvel pofázz.” „Anyád nem adott nevet?” És hasonlókat, szítva ezzel a névteleneket, de gyűjtve a lájkokat, mert „Hú, micsoda bátor lány, ez igen.”
Aztán egyszercsak azon kapják magukat, hogy bár több, mint tízezer követőjük van, s a legtöbb követőjük ölne is egy ismerősnek jelölésért, vagy egy ask.fm-es kérdésért, mégsem tudják, melyik barátjuknak mit mondhatnak el, mert lehet, hogy valamelyik titkuk egy népszerű facebook-poszttá válik perceken belül. Azonban nem tudnak leállni. Nem törlik magukat, bár a napi 1000 kérdés fele rosszindulatú, és bár ezzel nem tud megbirkózni a lelkük(amit megértek, én sem bírnám), mégsem mondanak le róla, mert… NEM TUDNAK. 

Ismerek embereket, akik, ha néhány percen belül nem érkezik elég lájk egy kiposztolt zenéjükre, vagy egy képükre, törlik azt, mert megalázónak érzik a helyzetet. Lányok, fiúk, ez szomorú. Megértem, mert engem is érdekel mások véleménye, talán túlzottan is… de ez az egész már nem csak arról szól, hogy VALÓJÁBAN hány ember KEDVEL téged vagy a képeid, a kiírásaid, esetleg azt, aki vagy… hanem arról, hogy bár az emberek eladnak neked néhány lájkot, te sok esetben a lelkeddel is fizethetsz érte. 

Nincs tanácsom arra vonatkozóan, ezt az egészet hogyan oldd meg, ha már belekerültél ebbe az ördögi lájk-újkép-kevéslájk-törlés-könnyek-bántómegyjegyzések-nembaj-újposzt-névtelenekoltása-felháborodásarosszindulatúkérdéseken-újabbkönnyek-nagyonmadafakavideóválasz körbe, de azon azért gondolkozz el, hogy miért is hoztad létre ezt a fiókot. Tényleg olyan kérdésekre akarsz válaszolni, hogy mi a kedvenc színed/ételed/italod/filmed, vagy pontozni akarsz egy tízes skálán ismeretleneket egy olyan kép alapján, amit mobillal készítettek egy mocskos tükör előtt, vagy esetleg azt élvezed, hogy vannak irigyeid/rosszakaróid/névtelen imádóid, akik élőben sosem vállalják majd, hogy ők írtak neked? Ha az utolsóra igennel válaszoltál, az ask.fm neked való. Ha egyszer is magadra vetted a rosszindulatú névtelenek megjegyzését, akkor pedig nem. Ilyen egyszerű az egész. Az már a másik kérdés, hogy a saját költség-haszon elemzésedben minek nagyobb a súlya: a bántó emberek szavainak, vagy az ismeretlen kedvességeknek/imádóknak, mert ugye a töltelék kérdések senkit nem érdekelnek…

Szóval… megéri? 

By N.

No comments:

Post a Comment